Sztereotíp rutinok

 #afunkcionalis #sztereotip #rutinok

Múlt héten elköszönéskor mondta a bébiszitterünk, hogy majd beszéljünk Barnus egyik viselkedéséről, hogy miért lehet és mit lehet vele kezdeni, mert csak azt a tevékenységsort akarja vele csinálni, nehezen terelhető más tevékenységre.

A viselkedés a következő:

Felmennek az emeleti gyerekszobába. Barnus becsukja az ajtót, majd odaszalad a segítőnkhöz, aki megöleli őt, utána Barnus visszaszalad az ajtóhoz, amit kinyit és ezt követően előröl az egész rutin végtelenszer.

Mivel nem vagyok itthon ilyenkor, ezért csak tippelni tudok, mi állhat a háttérben, de megosztom veletek, mert szerintem ez egy tök jó példa, sokan benne vagyunk, mert azért autizmusban előfordulnak ehhez hasonló kicsit sztereotíp, ismétlődő cselekvéssorok, hátha bárkinek segít máshogy nézni ezekre a rutinokra.

Ha van egy ilyen rutin, akkor talán elsőként jó lehet, ha a gondolatainkban felsejlik néhány dolog, ami a viselkedés hátterében lehet:

Az egyik, hogy autizmusban gyakori, hogy nehéz a strukturálatlan idő eltöltése különböző okok miatt. Ha valakinek nehéz a szabadidejét eltölteni és nem kap ebben támogatást, akkor kialakíthat különböző stratégiákat, amikkel el tudja tölteni az idejét. Az autizmusból fakadó jellegzetességek miatt gyakran előfordul, hogy ez a stratégia nem annyira funkcionális, furcsának tűnhet. Nagyon nehéz lehet a végtelen számú tevékenységek listájából egyet kiválasztani, az érintett személyek fejében ugyanis gyakran valóban ez jelenik meg. Egy tipikus fejlődésű kisgyerek például valószínû, hogy körülnéz a térben, megszűri hatékonyan a felé áramló ingereket és a kontextus függvényében kiválasztja a hangsùlyos ingereket. Ez kinézhet úgy, hogy egy óvodai környezetben szabad játékidőben alapból a fejében van néhány ötlet, mely játékokat kedveli, mihez fűződik jó élménye, és tevékenységváltásnál célirányosan lecsaphat arra a játékra, amivel utána adekvátan tud játszani. De az is lehet, hogy átnézi a játékokat és választ magának egyet, amivel foglalatoskodik.

Autizmusban a játék is nagyon eltérő lehet, aminek a hátterében szintén az eltérő kogníció munkálkodik legtöbbször ( rèszletfóluszált észlelés, mentalizáció kihívásai, végrehajtó működések eltérő funkcionálása). Nehéz a tevékenységváltás, kihívást jelent a választás és nehéz az is, hogy egy adott játékkal milyen módon "szokás" játszani (és attól még hogy hogy szokás játszani egy játékkal, tök oké, ha máshogy játszik vele valaki).

Új kontextushoz gyakran tapadnak új rutinok. Pl.bizonyos személyekhez, terekhez, idősávokhoz, helyszínekhez bizonyos cselekvéssorok. (Ezt egyébként inkább erősségnek gondolom én. Ha ez a jellegzetesség a fejünkben van,akkor lehet nagy segítség is!)

Barnus esetében ez az intuícióm:

A bébiszitter esti idősávban érkezik, amikor Barnus már elég fáradt. A szitterünkkel első alkalommal valószínűleg ezzel a cselekvési rutinnal töltötték el az időt. Az, hogy én elmegyek otthonról, és a gyerekek egy nem ismerős felnőttel vannak együtt nyilván valamilyen mértékű stresszt is okoz (mindegy, mennyire szuper ügyes ez a felnőtt:) ). Ha magas a stressz szint és kevéssé strukturált az idő, akkor valószínű, hogy bármiben fogódzót keres a gyerek, ami biztonságot, bejósolhatóságot ad neki. Kontrollélményre hajt. Ha fáradt, akkor neki a legegyszerűbb előhúzni egy olyan rutint,amihez nem kell túl sok végrehajtóműködést használni és nem jár esetleg túl sok kommunikációval sem, tehát valószínű a legkevésbé energiaköltséges egy ismerős stratégiával elütni az időt. És ezeknél a rutinoknál bármi tud nehezebb lenni, ha valaki kimerült és stresszes és nem kap megfelelő promptokat. Bármilyen játékkal nehezebb játszani, főként úgy, hogy nagyon sok tevékenységhez úgy juthat csak hozzá, ha kommunikál a felnőtt partnerrel, amiben az a rizikó is benne van, hogy elsőre, másodjára, sokadjára sem értik meg a kívánságát.

A sztereotíp rutinokkal az a helyzet, hogy igazából, ha nem veszélyes, és nem akadályozzák az adott személyt, vagy környezete tagjait a szükséges feladataik elvégzésében, tök rendben vannak. Nem KELL kifejezetten megszüntetni ezeket a rutinokat, bárkinek lehetnek hasonló afunkcionális rutinjai. Ha nem okoz szenvedést az adott személynek és környezetének, akkor nem kell aggódni az ilyen cselekvéssorok miatt, nem feltétlenül szükséges beavatkozni minden esetben.

Ami segíthet:

jegyzőkönyvezés (megnézni, milyen körülmények között jön elő a viselkedés, milyen következményei vannak, mi mozgatja, infót szerezni róla)

tér-idő struktúra (vizuális napirend, kül.vizuális támpontok)

választás felkínálása limitált elemszámú, kedvelt alternatív tevékenységből

keretezni a cselekvéssort (én gyakran állítok be timert ilyenkor, amíg tudja, vagy tudjuk csinálni a végtelen rutint, de utána jelzem a napirendben a következő lépést, ami vagy egy vonzó, vagy egy szükséges napirendi pont)

strukturált játéktevékenység előkészítése (én bevallom, gyakran ilyen esetben leültetem önálló munkához a fiúkat)

Ami még kapcsolódik a témához, hogy a saját viselkedésünkkel gyakran nem tudatosan megerősítjük ezeket a rutinokat, és ha egyszer kialakul egy afunkcionális cselekvésmintázat, akkor utána van, hogy nagyon nehéz már keretezni, elterelni, formázni stb.

Nem is biztos, hogy mindig szükséges, ahogy feljebb is írtam...Viszont a rugalmasítás itt is kulcskérdés, mert ha értjük is, miért jelent meg az a viselkedéssor, miért van rá szüksége akkor akkor az adott személynek, nem biztos, hogy adott időpontban és körülmények közt mindig végrehajtható a rutin. Ez viszont nagyon nagy stresszel járhat, ha nem adunk eszközt a kezébe a személynek ezekre az előre nem látható esetekre.