"Elolvadt a világ, de a közepén anya ül és ott ülök az ölében én."

 Címválasztás - avagy miként állítottam emléket számomra két fontos személynek

    Nagyon sok témáról szeretnék majd írni, amik talán érdekesebbek lesznek egy olvasónak, ez a mostani téma azonban személyesen nekem fontos, és hátha más is talál benne olyasmit, ami könnyít a lelkén, ami megérinti, ami valamiért hangsúlyossá válik számára. 

    Az ismerőseim közül többen kérdezték, hogy a borítókép miért és hogyan lett olyan, amilyen, miért ez a cím, ki ez a bizonyos "öt" valaki, aki érintett a címben. Íme a válaszaim:

    A blog elnevezésén nagyon sokat gondolkoztam, hiszen már régóta érzem, hogy jól esne írni, de eddig se bátorságom, sem erőm nem volt, és azt hittem nincs elég olyan mondanivalóm sem, ami másokat is érdekelhet. Aztán az egyik szokásos éjjeli egyszemélyes brain storming közepette beugrott egy szerintem zseniális cím. Apukám (aki már sajnos nem él, róla valószínűleg még sokat olvashattok a későbbiekben) több éven át készített bejegyzéseket, kis novellákat, amiket ő "naplóregény"-ként emlegetett, aminek az volt a címe, hogy "Mi hatan és a többiek". Ezek az írások a mi családunkról szóltak: rólam és testvéreimről, róla és anyukámról. Mivel apa meghatározó személy volt az életemben, és halála után is fontos számomra, ezért gondoltam megtartom a címét, csak a saját családomra szabom. Apának nagyon fontos volt ez a napló regény, sokat foglalkozott vele, sokat mesélt róla. A halála után szerencsére sikerült megmenteni a régi gépről, így bár sose volt még hozzá lelki erőm, hogy elolvassam, de megvan nekem digitális formában. Majd egyszer...

    A mi családunk valójában négy élő személyből áll: A férjem, én és a két kisfiunk. Azonban a második bújtatott utalással szeretnék megemlékezni arról, hogy a második kisfiúnk előtt volt egy várandósságom, ami sajnos veszteséggel végződött. Ő az a bizonyos ötödik elem :) A kis magzat elvesztése után körülbelül egy évvel kezdtem pre- és perinatális veszteséggel kapcsolatos könyveket olvasni. Így találtam rá Singer Magdolna: Asszonyok álmában síró babák című könyvére is. A könyvben ilyen eseményt/ traumát megélt nők beszámolói szerepelnek. Az interjúkat a szerző készítette az édesanyákkal. Ebben a könyvben volt egy mondat (vagyis rengeteg volt, de egy különösen!), ami nagyon betalált (sajnos nem tudom pontosan idézni, ezért bocsássatok meg nekem!):

Öt gyermekem van. Csupán négy kapaszkodik a szoknyámba, de egy a szívemben van, és onnan soha el nem mozdul. 

Ezt a mondatot sok szeretettel és együttérzéssel küldöm minden sorstársnak! Mindegy, hogy melyik szakaszában volt a várandósság, egy veszteség az veszteség. Ha pedig veszteségről és gyászról van szó, nagyon széles spektrumon mozoghatnak az érzelmek és a viselkedések is, és ez mind rendben lehet! Lehet, hogy valaki sokat sír, mélyen és hosszasan gyászol. Lehet, hogy valaki a munkába temetkezik. Lehet, hogy valakinek az segít, ha a barátaival csaphat egy (...két...sok!) görbe estét. Lehet, hogy valaki csendben van. Engedjétek meg magatoknak. 

    Akkoriban volt egy kis zeneovim, amire nagyon büszke vagyok, és mindig szép érzésekkel gondolok vissza rá. Ez egy autizmus specifikusan (az akkori tudásom legjava szerint) adaptált szülő - gyermek zeneovi volt. A foglalkozások keretes szerkezetben teltek különböző témakörök mentén. Az elején mindig volt egy köszönő dal, a végén pedig egy búcsú dal. Egyik kedvenc búcsú dalunk Vitay Ildikó: Este jó, este jó című dala volt, aminek az alapja Zelk Zoltán verse. A műtétemet követő héten is megtartottuk a zeneovit, és a foglalkozás zárásaként ezt a dalt szedtük elő. Szintén ez a dal volt, amit a várandósságom alatt gyakran énekeltem a babának a hasamban, mert reménykedtem benne, hogy születése után megismeri és megnyugtatja, ha ismerős dalt hall idekint is. A zeneovis búcsúzáskor szokás szerint én énekeltem, és kedves zenei asszisztensem Marci (aki most már végzett konduktor, fantasztikus szakember és zenész!) kísért gitáron. Van a szövegben egy sor: 

"A táncuk karikás, mint a koszorú

Meg is hal egy kis bogár, még se szomorú"

Ennél a sornál csuklott el a hangom, és párásodott be a tekintetem. Megfeledkeztem a "Mi dalunkról", különben nem választottam volna aznap. De azért végigénekeltem. 

Ezt a dalt egyébként feldolgoztuk Marcival, alább meghallgatható:

    

    A végére hagytam azért egy kellemesebb témakört is:) "Miért pont csigák és esernyő?". A válasz a kérdésre kapcsolódik a kisfiúk autizmus spektrum állapot érintettségéhez. Talán az olvasók közt legtöbben az autizmus témakör érintése miatt böngészik a blogot. 

    A nagyobb fiam egyik legrégebbi és legtartósabb speckó érdeklődési köre a csiga :) ✌A csigák sok mindent megtestesítenek a családunkban, nagyon sok mindenen átsegítettek már minket közösen, szimbólikus alakjai a mindennapjainknak. Az ilyen speciális érdeklődési körökben szerintem az tök szuper, hogy  totálisan meg tudják vele fertőzni a közvetlen környezetüket a srácok! És ez egy olyan fertőzés, ami szerintem sokunknak a javát is szolgálhatja, és elég ha egy tipikusan fejlődő kisgyermek hasonlóan speciális érdeklődési körére gondolunk. Az ember képes gyermeteg örömmel, őszintén integetni reggel a kukásautónak, akkor is, ha a gyereke nincs éppen vele fizikailag (nem a kukás bácsiknak, bár ők is megérdemlik és biztos örülnének is neki, de ez az integetés bizony a kukásautóé). Kicsattanó lelkesedéssel üdvözlünk egy csodálatos buszállomást! Vagy éppen mosogatás közben már fel sem tűnik,  hogy a Bogyó és Babóca főcímdalát dudorásszuk magunkban, pedig senki nem kért meg rá hússzor egymás után (és talán mások kevésbé kíváncsiak is a dudorászásunkra:) ). 

    Szóval így fertőződtem meg a csigaszerelemmel én is. Sejtem, hogy nem kell leírnom, melyik csiga, kit szimbolizál közülünk:) 

    Szabó T. Anna pár éve az Autizmus Világnapjára (melyet április 2-án ünneplünk) írt egy verset, ami nagyon idevág, ezzel szeretnék búcsúzni ettől a bejegyzéstől, és tőled, te kedves, aki képes voltál végigolvasni ennyi mindent!

Szabó T. Anna: Csigaház

"Nagy a világ, zavaros,
mért várod, hogy értsem?
Csigaházam csavaros,
belebújok mélyen.

Van, hogy érzékeny agyam
kint van a világban,
máskor behúzom magam,
lezárom a házam.

Minden csupa változás,
minden csupa mozgás,
annyi új találkozás,
ordítozás, zsongás.

Mindenki az élre tör,
mintha célja lenne,
pedig csak fut, körre kör,
s úgy tesz, mintha menne.

Én meg közben létezem,
megtalálom mélyem,
mert tudom: az életem
azért van, hogy éljem.

Belső kör ez, csak enyém -
fejben él az ember,
őrzöm legbelső zeném:
csigahéjban tenger.

Nehéz velem? Veled is!
Nehéz neked? Nekem is!
Én is viszem, te is viszel,
csigaházunk cipelni kell.

Védem magam, sok a zaj,
kint mindenki stresszel,
hagyj magamra, ne zavarj,
ne gyötörj, eressz el!

Megvédem a csendemet,
ezért kiabálok,
megtartom a rendemet:
azt, ahogyan látok.

Tedd füledre a kezed,
a világot zárd ki:
meglátod, majd élvezed,
s ha még nem, hát várd ki!

Képzeld el, hogy te vagy én,
csigaházam közepén,
bújj be velem gondolatban,
ne hagyj végleg önmagamban.

Nehéz velem? Veled is!
Nehéz neked? Nekem is!
Én is viszem, te is viszel,
csigaházunk cipelni kell.

Te tudod, hogy hány célod van,
s hozzá mennyi páncélod van,
kardod is van, harcmodorod,
hogy mit tegyél, mindig tudod,

de nekem a házam vékony,
megriaszthat az árnyékom,
törékeny az én világom,
belső békém, biztonságom.

Keressünk egy biztos pontot!
Tudom, kint vagy, hiszen mondod,
de bent is vagy, önmagadban,
mint én vagyok ömagamban.

Telítődhetsz te is néha,
bújsz olyankor csigahéjba,
én kint vagyok, te meg bent vagy,
ilyen is van, ha velem vagy.

Segíts nekem veled lenni,
tág világod elviselni!
Értsd, hogy mit tanítok neked!
Így könnyebben elviseled.

Nehéz velem? Veled is.
Nehéz neked? Nekem is.
Én is viszem, te is viszel,
csigaházunk cipelni kell."