Mi öten és a többiek

  Hogyan jutottunk el a diagnosztikus kivizsgálásig? Az előző bejegyzést úgy fejeztem be, hogy a kedves korábbi  Vezetőm megszervezte, hogy az akkor másfél éves kisfiunkat megnézze egy gyermekpszichiáter teljesen soron kívül. Ez nyilvánvalóan nem egy protokoll szerinti diagnosztikus vizsgálat volt, inkább egy állapotfelmérés, ami megerősíti a gyanúnkat, ami segít iránymutatást adni, hogy milyen úton gondolkodjunk tovább, aminek a segítségével látjuk, hogy kell e, vagy nem kell e bármilyen fejlesztés, és ha szükséges, akkor mégis mely területekre fókuszáltan keressünk támogatást.      Viszonylag sok idő telt el a legutóbbi bejegyzésem befejezése óta. Hogy miért hagytam rá ennyi időt, annak több oka is van: amióta dolgozom pszichológussal magamon felismertem, hogy nagyon nehezen hívok elő emlékeket, és úgy tűnik, ez az egyébként időben annyira nem távoli emlék is nagyon nehezen előhívható. Másrészt ez a családunk életében egy nagyon erősen terhelt időszak volt...

  Atipikus idegrendszeri fejlődési útra utaló viselkedéses jegyek, amiket én észleltem az első kisfiam esetében     A bemutatkozó bejegyzésben említettem, hogy óvodai külön nevelésben dolgoztam gyógypedagógusként az első várandósságom előtt (s alatt egy ideig). Főként autizmusban érintett kicsi gyerekekkel dolgoztunk. Nagyon szerettem! Ezzel együtt az első várandósságom során időnként megcsapott a szele a gondolatnak, hogy mi lenne, ha a bennem fejlődő kis magzatról kiderülne, hogy spektrumon van, de ezt a gondolatot általában elhessegettem. Volt úgy, hogy elmeséltem ennek - annak, hogy mire gondolok, de a környezetem jól ismer, és sikeresen bagatellizál időnként tiszta jó szándékkal: nem akarták, hogy idegeskedjek, ezért mindig az volt a válasz, hogy feleslegesen aggódom. Már megint.      Máté a 41. betöltött héten született. Indított születés volt. A szívhangja sokszor lezuhant, volt sok összeszaladás, vigyenek e műtőbe, ne vigyenek e, elfelejtett, ám ann...

     Hogyan kerültem kapcsolatba az autizmussal     Nem szeretném Ádámtól és Évától kezdeni, de ahogy nyomoztam a gondolataimban, hogy honnan lenne érdemes indítani, végül viszonylag sok éves múlthoz kellett visszanyúlnom. Ez egyrészt sajnálatos, mert így lehet, hogy hosszú lesz a bejegyzés, és sokat kell majd olvasni (bocsánat:)), másrészt viszont örömteli, hogy egy relatíve szerteágazó szakmai és személyes út vezet el a jelenidőbe, ha autizmusról van szó.      Sokat agyaltam ismét a címadáson. Szeretem a frappáns címeket, de nem szeretem, ha valami elcsépelt. Szeretem, ha van valami jópofa geg, egy utalás a témára, de nem szeretem, ha közhely és túl egyértelmű. Ez a cím egyébként a Mici Mackó rajzfilmsorozat egyik részének a címe volt. Gondoltam, nagyon találó, hiszen az autizmus spketrum állapot az életem nagy részét végigkísérte, talán azt mondhatom, hogy még nem is biztosan tudom, hogy milyen régóta követ...nem kizárt, hogy olyan régóta, akár...

  Címválasztás - avagy miként állítottam emléket számomra két fontos személynek     Nagyon sok témáról szeretnék majd írni, amik talán érdekesebbek lesznek egy olvasónak, ez a mostani téma azonban személyesen nekem fontos, és hátha más is talál benne olyasmit, ami könnyít a lelkén, ami megérinti, ami valamiért hangsúlyossá válik számára.      Az ismerőseim közül többen kérdezték, hogy a borítókép miért és hogyan lett olyan, amilyen, miért ez a cím, ki ez a bizonyos "öt" valaki, aki érintett a címben. Íme a válaszaim:     A blog elnevezésén  nagyon sokat gondolkoztam, hiszen már régóta érzem, hogy jól esne írni, de eddig se bátorságom, sem erőm nem volt, és azt hittem nincs elég olyan mondanivalóm sem, ami másokat is érdekelhet. Aztán az egyik szokásos éjjeli egyszemélyes brain storming közepette beugrott egy szerintem zseniális cím. Apukám (aki már sajnos nem él, róla valószínűleg még sokat olvashattok a későbbiekben) több éven át készített b...